Bent nem kellett, úgyhogy “kölcsönkértem", és betettem itthon a két gép közé. Jelentem, nagyszerűen működik, már csak a hangot kell megoldanom valahogyan, mert a mostani USB-s hangszóróimat sem szeretném ide-oda kötögetni, ha cserélni akarok a gépek között.
Megnéztük. 12-es karikás, tini fantasy. Kicsit többet vártam tőle, elment.
Ez én voltam (ugye az egyik alias), a Leiter Jakabról meg eszembe jutott a Jákob lajtorjája című film. Meg is van, nekem tetszett.
Ildinek bekötötték az új netet az üzletben.
A webshop már majdnem kész, még kicsit szenvedünk a fizetés-szállítás beállításokkal.
A posta hivatalosan is agyhalottakból áll: miután négyszer elmondom a postás hölgynek, hogy utánvétről beszélek, majd felmutatom az utánvétes cetlit, és úgy kérdezem meg, még mindig az értékbiztosításról beszél.
Nézem a Scrubs-ot, nekem tetszik; hamarosan újra indul a V és a Stargate Universe; a Lost új évada még több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol; a House új évada kicsit felemás, egyik rész jó, másik tölteléknek érződik…
Egyik ügyfelem egy három hónapja lejárt számla miatt elküldött szó szerint a picsába, mikor azt mondtam, hogy nem idegesítem magam tovább rajta, egyszerűen kiírom a lapjára, hogy nem fizetés miatt nem elérhető.
Melóhelyen is kezd sűrűsödni a dolog, három melót is le kellene adni hamarosan. Nem mintha nem lennék vele kész, csak kicsit nyomás alatt vagyok.
A Katapult rendszerem is készen van, hamarosan ezért is kaszálok egy kis pénzt.
Nagyon jó idő kezd lenni, hétvégén előszedem a bringát a bódéból, és felkészítem (minimum fel kell pumpálni, az biztos).
Tegnap vettünk egy kis szekrényt meg egy új széket a gép elé. Az előző már eléggé kivolt. Most már abból írogatok. ![]()
Most jövök a Számalk és a Microsoft közös kis rendezvényéről, amiben az ASP.NET 3.5-öt éltették, és bemutatták, mit lehet vele kezdeni, egy egyszerű közösségi oldal létrehozását használva demónak.
Ildivel megnéztük a Children of Men-t, és a végén a stáblistánál megkérdezte: melyik volt a Julianne Moore?
Ildi nagyon szereti ezt a mesét, és ahogy nézem, máshol is vannak rajongói.
| Hé | Ke | Sze | Csü | Pé | Szo | Va |
|---|---|---|---|---|---|---|
| << < | > >> | |||||
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
| 29 | 30 | 31 | ||||